A tél típus meghatározása
A tél típus esetében nagyon gyakran teljesen megtévesztenek a gondolattársításaink. Jellemzően sötét, erőtlen színeket képzelünk magunk elé. Pedig ez az évszak sokkal több kontrasztot hordoz magában, mint azt gondolhatnánk. Erőteljes, élénk színek jellemzik, akárcsak a vakítóan fehér hóban lesikló síelők ruházatát.
A decemberben, januárban és februárban született hölgyek nem nevezhetők tél típusoknak, ennél jóval összetettebb gondolat áll az évszakelemzés hátterében. A színszakértői elemzés során gyönyörű, színes kendőkkel határozom meg, hogy milyen árnyalatok mutatnak a legtökéletesebben. Számomra nagyon fontos, hogy ne csak én lássam, mi áll jól, hanem ezt az értékes tudást át is adhassam a vendégeimnek. Óriási boldogság számomra látni, ahogy a tükörben a felszabadult öröm csillan fel a szemeken, hogy igen, értem, miért a Mikulás-piros a színem és a magenta, nem pedig a korallrózsaszín.
A tél típus külső jegyei
A tél típus külső adottságaiban is élénk, kontrasztos árnyalatok érvényesülnek.
A tél típus bőrszíne
egyrészt világos, hűvös, rózsaszínes árnyalatú, akár Hófehérkéé. Illetve a legjellemzőbb a kreol, szürkés-zöldes vagy olíva színű arcbőr.
A tél típus szemszíne
Kifejezetten élénk a szemszín, szinte villog a szemfehérje. Általában sötétbarna, szinte feketés barna, zöldes barna, vagy pedig sötétzöld és sötétkék. Ritkább esetben pedig hihetetlen világos türkizkék vagy türkiz zöld.
A tél típus hajszíne
Hajszínükre a sötét vagy közepesen sötét hamvas barna jellemző, hűvös, sötét árnyalatú, illetve egészen fekete, akár kékesfekete. Ritkán lehet világos hamvasszőke, akár platinaszőke is. A tél típus mákos szürke árnyalatra őszül, vagy pedig teljesen ezüstös fehérre.
A tél típus személyiség jellemzői
A tél típusú nő karaktere feltűnő, természetes megjelenésével önmagában érdeklődést kelt. Drámai, vonzó, ugyanakkor kifinomult, izgalmas, sőt akár titokzatos. Jelleme határozott, pontosan tisztában van vele mit akar, és hogyan érje el azt. Irányító típus, jellemzően szívesen van előtérben, reflektorfényben. Gyakran előfordul, hogy döntéseiben fekete-fehér alapon ítél, a nagy kontrasztok nemcsak színtípusában, de természetében is érvényesülnek.
Nagyon fontos, hogy az archoz közeli jegyeivel harmonizáljanak az általa viselt színek, hiszen azokkal tudja legjobban kihangsúlyozni természetes szépségét. A fekete- és fehér kontrasztja remekül áll neki, illetve az élénk, telített, hideg színek még vonzóbbá teszik megjelenését. Ha túlságosan erőteljesnek érzi az általa viselt színeket, érdemes kicsit tompítania őket a szürke és a jeges színek árnyalataival.
A tél színei színtulajdonság szerint hideg színezetűek, sötétek és élénk, feltűnő árnyalatúak.
A tél típus színpalettája
Ha rápillantasz a tél színpalettájára, akkor egyértelműen látszik, hogy a hideg színek érvényesülnek, azaz a kékes alapú árnyalatok a leginkább jellemzőek.
A legélénkebb, telítettebb, harsányabb színek lelhetőek fel a palettán, egyértelműen látszik, „hogy nem sajnálták belőlük a festéket”, tele vannak pigmentekkel.
Túlnyomórészt sötét árnyalatok alkotják az összeállítást, éppen ezért vigyázniuk kell a teleknek, hogy úgy kombinálják az árnyalataikat, hogy 1-2 világosabb, jegesebb színt is építsenek bele megjelenésükbe, ezzel is hangsúlyozva karakteres típusukat.
Jellemzőek a kékek, rózsaszínek, vörösek, lilák valamint feketék, szürkék, illetve a zöld életteli árnyalatai. Illetve ne feledkezzünk meg a hófehér, és jeges színek fontosságáról sem.
A rózsaszín és lila árnyalatai remekül mutatnak a tél típuson, a magenta, fukszia, valamint a püspöklila és árvácska lila rendkívül izgalmas színeik. A vörös karakteres színei, mint az igazi piros (Mikulás-piros), a bordó, a Ferrari-piros és a burgundi vörös üde színfoltjai a tél palettájának.
A fekete és szürke az egyik legfontosabb alapszíneik, mint a grafitszürke vagy a koromfekete, a fehér szín pedig életteli, ragyogó, mint a frissen hullott hó. A szürke árnyalataival remekül vissza tudja fogni az élénk rózsaszín, lila és vörös árnyalatokat.
A zöld különböző árnyalatai kevés tél típus ruhatárában találhatóak meg, pedig a smaragdzöld, fenyő zöld és ír-zöld nagyon jól harmonizálnak a természetes megjelenéssel, finom kiegészítői a többi színnek a palettán.
A tél típus esetében van egy szín, amit nem lehet megkerülni, mégpedig a KÉK. A kék élénk, sötét, hideg árnyalatai a teleken mesésen mutatnak, legyen azok akár az égkék, királykék, Windows-kék vagy a diplomata kék izgalmas színei.
Te vajon a tél típusba tartozol?
Jól áll a fekete, vagy a sötétkék alapszín előnyösebb számodra? A szürkés vagy inkább a barnás árnyalatok állnak közelebb a személyiségedhez? Imádod a színek és a formák, minták világát? A Stílusteremtés nőknek 10 lépésben c. könyvből rengeteg értékes tanácsot találsz a stílus és a divat témájában is.