A nyár típusú nő meghatározása
Ha a nyár jut eszembe, mindig egy vízparti kép lebeg a szemeim előtt, kékek és zöldek finom harmóniája, ahogy a rekkenő hőségben a víz kékje összefolyik a rét kicsit napégette zöldjével, a nyári virágok pedig lágy pasztellszínekben pompáznak. Valahogy a fátyolos, finom, szürkés árnyalatok kerülnek túlsúlyba, és alkotnak természetes egységet. Az én kedvenc évszakom a nyár, imádom minden pillanatát, a hőséget, a forró napsütést, a vízpartot, a nyári virágok bódító illatát.
A júniusban, júliusban és augusztusban született hölgyek nem nevezhetők nyár típusoknak, ennél jóval összetettebb gondolat áll az évszakelemzés hátterében. A színszakértői elemzés során gyönyörű, színes kendőkkel határozom meg, hogy milyen árnyalatok mutatnak a legtökéletesebben. Számomra nagyon fontos, hogy ne csak én lássam, mi áll jól, hanem ezt az értékes tudást át is adhassam a vendégeimnek. Óriási boldogság számomra látni, ahogy a tükörben a felszabadult öröm csillan fel a szemeken, hogy igen, értem, miért nem a fekete a színem, és miért áll sokkal jobban a grafitszürke.
A nyár típus külső jegyei
A nyár típus külső adottságaiban is a pasztelles, fátyolos árnyalatok érvényesülnek.
A nyár típus bőrszíne
A bőrszín jellemzően világos vagy nagyon világos, rózsaszínes, hamvas árnyalatú. Nagyon könnyen leéghet, általában nehezen barnul. Egy részüknek bézs a bőrszíne, ők gyönyörűen barnulnak.
A nyár típus szemszíne
Nem élénk a szemszín, hanem szürkéskék, szürkészöld, szürkésbarna. A szemfehérje vizes hatású, nem üt el az arc és a haj színétől, hanem tökéletesen harmonizál vele.
A nyár típus hajszíne
Hajszínükre a hamvasszőke és a hamvas barna jellemző, hűvös, ezüstös árnyalatú, semmiképpen sem meleg vagy sárgás. Ritkán lehet vörösesszőke is. Gyakori a nyár típusú ügyfeleimnél, hogy a hajuk színe 30-as éveikre megfakul, ezért gyakran javaslom, hogy az eredeti hajszínükhöz hasonló szőkébb árnyalattal dobjuk fel.
A nyár típus személyiségjellemzői
A nyár típus a legnőiesebb az évszaktípusok közül, lágy, elegáns, kifinomult, arisztokratikus, „kékvérű”, gondoljunk csak a brit királyi családra. Jellemző rájuk a nyugodtság, ellazult modor. Körüllengi őket a lágyság és finomság varázslatos légköre. Általában pontos és összeszedett, szeret tervezni, szervezni, odafigyel a részletekre, kedveli a kreatív tevékenységeket is, mint a rajzolás, festés, varrás, zene, tánc. Nem az a típus, aki nagyon könnyen kiadja az érzéseit, óvatosabb, megfontoltabb. A klasszikus stílust kedvelik, az elegáns darabok megjelennek az alap ruhatárukban és a kiegészítőkben is. A ruhák anyagaiban is a természetesen pamutot és lenvászont részesítik előnyben.
Nagyon figyelniük kell arra, hogy ne olyan darabokat válasszanak, amelyek túlharsogják őket, ami átmegy a tél drámai megjelenésébe, hiszen a törékenység az egyik fő vonásuk. Gyakran előfordulhat, hogy kompenzálni akarnak, hiszen a nyár megjelenése a leginkább visszafogottabb, letisztultabb, és emiatt néha kicsit szürkének érezhetik magukat. A rózsaszín, kék, és szürke az alapszíneik (hamuszürke).
A nyár színei színtulajdonság szerint hideg színezetűek, világosak és ezüstös, hamvas tört árnyalatúak.
A nyár típus színpalettája
Ha rápillantasz a nyár színpalettájára, akkor egyértelműen látszik, hogy a hideg színek érvényesülnek, azaz a kékes alapú árnyalatok a leginkább jellemzőek.
A pasztelles, telítetlen, tört színeket lelhetjük fel a nyarak legszebb színei között, mintha egy rájuk borított ezüst fátyol tenné ezeket az árnyalatokat még klasszikusabbá, finomabbá.
Világos árnyalatok alkotják az összeállítást, vigyázniuk kell a nyaraknak, hogy ne öregítsék, keményítsék vonásaikat túl sötét színekkel.
Jellemzőek a kékek, rózsaszínek, lilák és szürkék, illetve a zöld hideg, vízszínű árnyalati.
A rózsaszín pasztelles árnyalatai remekül mutatnak a nyár típuson, fontos azonban, hogy ne nyomják el, hanem a fagyiszínek érvényesüljenek, mint az almavirág, a rózsaszín vagy akár a Barbie-rózsaszín. A pink igazán üdítő látvány rajtuk, valamint a vörös visszafogott árnyalatai, mint a gránátalma, vagy a rubint- és meggyvörös is jól kiegészítik visszafogott stílusjegyeiket.
A szürke az egyik legfontosabb alapszínük, mint a galambszürke vagy a nikkelszürke, a fehér színt is egy kis világosszürkés árnyalat festi meg. A fekete helyett a mákosszürke, szénfekete remek alternatívák.
A zöld különböző árnyalatai kevés nyár típus ruhatárában találhatóak meg, pedig a vízzöld, topázzöld és Oxford-zöld nagyon jól harmonizálnak akár a természetes szemszínnel, finom kiegészítői a többi színnek a palettán.
A nyár típus esetében van egy szín, amit nem lehet megkerülni, mégpedig a KÉK. A kék hideg árnyalatai a nyarakon mesésen mutatnak, legyen az akár a nyárkék, lenkék vagy pedig a vízkék vidám, izgalmas színei. A törtebb kékek, mint a farmerkék és szilvakék is jó kiegészítői a vidámabb cukorkaszíneknek.
Ne feledkezzünk meg a liláról sem, hiszen a levendula lila és az akáclila nagyon szép színfoltjai lehetnek a nyarak ruhatárának.
Te vajon a nyár típusba tartozol?
A szürkés vagy inkább a barnás árnyalatok állnak közelebb a személyiségedhez? Imádod a színek és a formák, minták világát? A Stílusteremtés nőknek 10 lépésben c. könyvből rengeteg értékes tanácsot találsz a stílus és a divat témájában is.
https://stylexpert.hu/a-konyv/