Amikor megláttam az idei év divatszínét, kicsit fellélegeztem. A 2017-es év színéhez képest határozottan könnyebb választás! A Pantone Nemzetközi Színintézet minden évben kiválasztja azt a színt, amely alapvetően meg fogja határozni az adott évet, amellyel nagyon sokat találkozhatunk az üzletek polcain.
Tavaly a Greenery (lomb zöld) a lakberendezésben szerintem kiválóan működött, mivel melegséget, természetességet, üde, energiával teli hatást sugall, viszont a ruhatárba beilleszteni nem kis kihívást jelentett. A tavalyi stílustanácsadások során szinte minden ügyfelem megjegyezte, hogy ez???? az év színe? Kinek áll ez jól? Hát nem sok embernek.
Sőt, egyetlen színtípus van, akinek igazán jól passzolt, mégpedig a meleg tavasz (nagyon sok jóindulattal a meleg őszöknek is). Pl. korallszínnel, nap sárgával, terrakottával, drapp színekkel remekül lehet párosítani. De az az év is eltelt. Új év, új lehetőségek. Persze, mondhatnánk, hogy bezzeg 2015-ben és 2016-ban mennyivel könnyebb dolgunk volt (nekünk, stílustanácsadóknak is), mert a marsala (borvörös) volt 2015 divatszíne, amely elég stabilan bevette magát főleg a cipők, táskák, kiegészítők piacára.
Azóta is könnyebben beilleszthető az öltözködésbe, illetve a 2016-os divatszínek egyenesen megváltás voltak számunkra.Idén pedig egy korántsem semleges árnyalat, a lila egy kékes, nagyon hideg árnyalata, az ultra viola.
Kinek áll jól? A hideg típusoknak, ezen belül is leginkább a tél típusoknak. Továbbmennék, az élénk tél típusoknak remek választás, azonban a hideg tél típusra kisebb felületet tennék csak belőle (ők klasszikusabbak típusok, minthogy egy teljes kabátjuk legyen lila), a sötét teleknek pedig remekül kihozza a hamvas barna hajuk színét. A nyár típusoknak pedig bátran ajánlom kiegészítő színként az ultraviolát, mint fülbevaló, gyűrű, sálon minták, visszafogottabb nyaklánc.
A Pantone Nemzetközi Színintézet mindig egy mögöttes ideológiát is tesz a választott színek mögé. Az ultra viola esetében a jövő kerül középpontba, a leleményesség, eredetiség, és a jövőbe mutató gondolkodásmód. A hatalmas és határtalan éjszakai égbolt, a kozmosz titkait hív felfedezni. A nyugati popkultúrában nagyon szívesen használták ezt a színt, pl. Prince, David Bowie, hiszen az egyén kerül a középpontba, elég extravagáns szín…
A lila szín ezen felül misztikus, a lelket energetizálja, szívesen használják világításként meditációs terekben.
Szóval, semmi ok az aggodalomra, mivel a magyar lakosság kb. 40% tél típus, és 25-30%-a nyár típus. Nem kell aggódnia azonban a meleg színtípusoknak sem, hiszen a tavaszi-nyári divatszínek között van miből válogatniuk 😉
Hamarosan jelentkezem a tavaszi-nyári divatszínekkel!!!
Ha mélyebben érdekel a trendszínek témája, a könyvemben egy egész fejezetet szenteltem neki 😉
https://stylexpert.hu/a-konyv/